Tudjátok ti milyen az mikor egész pontosan az ember neve napján szarnak az egészre? Szar :D De viccesen szörnyű már... Mintha egy nagy nulla lenne az életem, ennyit sikerült mindenkinek a szemében elérnem. Fogadni merek hogy mire eljutok oda, hogy ezt végigolvasom majd újra, már hülyeségnek fogom tartani, de nem érdekel, le kellett írnom valakinek. Vagy valaminek, mindegy. Senki sincs itt akinek ezt így kerekperec el lehetne mondani, főleg ha tényleg totál le se szarják az egészet :D Jó, én sem vagyok egy bűvész a számokat tekintve, de próbálok figyelni hogy ne hagyjak ki senkit aki fontos. És ha kihagyok valakit, röstellem magam. Ők nem fogják. Ők megvannak a saját életükkel, saját gondjaikkal, és az enyémmel nekem kéne megbirkózni (gondolom). De valahogy jobban szeretném ha lenne valaki aki valami minimális figyelmet tud fordítani... mindegy. Mindegy, mindegy, mindegy, úgy is csak most vagyok ilyen ettől az egésztől, majd elmúlik ha valaki utólag ír mert észreveszi. HA. fáradt vagyok. Belefáradtam az életbe, és meg is untam így egyedül a dolgot. No, de hát senki sem akart eddig mellém szegődni :D Biztos van oka. És annak köze van hozzám. Tényleg, valakinek vesztesnek is kell lenni :) Szóval csak nem esett jól az egész. De ez sem fog meghatni senkit.
Van pár ember akit kedvelek, aki jófej, és miegyéb, csak fene tudja okok folytán lehetetlen megoldani bármiféle baráti összejövetelt. A lányok... azok meg nagyon jól megvannak nélkülem. Itt tart az életem, és nem tudom merre megy. Talán belevágok valaminek az alkotásába, még ha csak én is tartom igazi alkotásnak, és lehet hogy senkit sem fog érdekelni. Legalább a idő megy.
Néha úgy érzem háborgó tenger van itt belül, ami szünet nélkül ostromoz... Lehet hogy vesztesnek születtem, vagy csak balfék vagyok, vagy nemtudom, de nem érzem jól magam, és nem érzem hogy... és itt jövök rá hogy ezt a gondolatot nem oszthatom meg senkivel, ez olyan önsajnáltatás. Gusztustalan hogy ennyire vagyok képes. De hiába vagyok egy rakat diákkal összezárva heti öt nap, ha van az ők meg az én halmaz, és igen kicsi a metszet. Biztosan balféknek hívnak a hátam mögött, biztosan igazuk is van akkor. Igen, tudom, ne érdekeljen hogy mit gondolnak, de érdekel. Amit én gondolok, az kevésbé, hisz végül is hozzájuk kell igazodnom, nem nekik hozzám.
Senki sem fog kimenteni innen. Senki. Végül egyedül maradok, a mostani barátok is elszállingóznak, és tényleg egy semmi leszek nélkülük... Nem tudom minek hívják amit most érezek, de kéne egy jó barát akivel csak úgy 24/7 lehet beszélni.
JESSZUS, már képzelődök :D jó, kikapcs, ennyi mára a sötét gondolatokból... akarom mondani a tényekből.
